Horváth János Sándor 2024 óta vezette a több tízmilliárd forintnyi támogatásról döntő Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot, ami a Belügyminisztérium irányítása alatt állt.

A TEF főigazgatóját menesztettük. A roma esélyteremtés ügye túl fontos ahhoz, hogy pártpolitikai érdekek határozzák meg pártkatonáknak, látszatmunkáknak nincs helye
– írta Horváth Sándor kirúgádával kapcsolatban Kőszegi Krisztián parlamenti képviselő, az Országgyűlés első roma származású alelnöke.
Az Orbán-kormány még 2019-ben hozta létre a TEF-et a társadalmi felzárkóztatás elősegítésére.
A szervezet évente több tízmilliárd forintot költött különböző roma nemzetiségi programokra, pályázatokra.
Horváthról a választás előtt a 444 szúrta ki, hogy egy „Fidesz” feliratú bőségtállal kívánt kellemes húsvétot a követőinek.
A portál szerint a TEF által nyújtott támogatásokból valósult meg a kampányidőszakban zenés rendezvény és főzőverseny, amelyekkel kapcsolatban szavazatvásárlás gyanúja is felmerült.

