Roma Media Center/ legifj.Rostás-Farkas György Belföld 2022.05.09. 11:21

Áder János kétszer kitöltött ötéves ciklusa után távozik hivatalából. A rendszerváltoztatás hetedik államfője megbízatása alatt mindvégig szilárdan küzdött a környezetvédelem ügyéért, de közben a társadalmi, szociális és egészségügyi feszültségek mellett sem ment el szó nélkül. Szociális érzékenységét jelzi, hogy a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyermekek megsegítése érdekében feleségével, Herczegh Anitával tavaly májusban létrehozta a Regőczi István Alapítványt.

Fontos szerepe volt az államszocializmust lebontó tárgyalássorozatban, nevéhez is köthető az 1990 utáni demokratikus választási rendszer kidolgozása.

A rendszerváltoztatást követő első szabad országgyűlési választáson, 1990-ben, a Fidesz képviselőjeként kapott országgyűlési mandátumot. Később szülővárosa Csorna háromszor is megválasztott egyéni országgyűlési képviselőként küldte az ország házába.

1998-ban a parlament elnökévé választották, mely tisztséget 2002-ig látta el.

Házelnöki tevékenységével nemzetközi színtéren is erősítette hazánk megbecsülését.

Ebben az időszakban csatlakoztunk a NATO védelmi szövetségéhez.

2009-ben az Európai Parlament tagjává választották. Uniós képviselőként és az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának alelnökeként dolgozott.

2012. április végén a Fidesz–KDNP-frakciószövetség 262 ajánlásával lett az államfőjelölt. Az Országgyűlés május 2-án az első fordulóban kétharmados támogatással, 262 szavazattal választotta meg köztársasági elnökké.

2012. szeptember 26-án Út a Békéhez díjjal tüntette ki a Szentszéknek az ENSZ-hez delegált megfigyelő missziója.

Áder János államfőként mind a két megválasztott ciklusában hangsúlyosan küzdött a környezetvédelem ügyéért.

Ennek érdekében 2015-ben a köztársasági Elnöki Hivatalban felállította a Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságot, 2016-ban pedig létrehozta a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt.

2017. május 8-án tette le második ciklusának elnöki esküjét az Országházban. Beszédében kiegyezést sürgetett, és a közbeszéd színvonalának drámai mértékű csökkenését nehezményezte.

2021 májusában a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyermekek megsegítése érdekében feleségével együtt létrehozta a Regőczi István Alapítványt.

Áder János államfőként utoljára az új Országgyűlés május 2-i alakuló ülésén mondott beszédet a parlamentben.

A leköszönő köztársasági elnök a Magyar Nemzetben megjelent interjúban – visszatekintvén az elmúlt tízéves munkásságára – azt mondta: nyugodt szívvel hagyja el a Sándor-palotát, hiszen főbb vállalásait teljesítette.

A 2012-ben megválasztott köztársasági elnök a magyar érdekek és értékek képviseletére vállalkozott.

Kifejtette: egy politikusnak arra kell figyelnie, hogy az a döntés, amit meghozott, emberileg, erkölcsileg és jogilag helyes-e – tette a hozzá Áder János.

Elmondta: az elmúlt tíz évben minden olyan missziót meglátogatott, amelyikben jelentős számú magyar katona teljesített szolgálatot. Ezek közül a legnagyobb és legemlékezetesebb  az afganisztáni volt. Felidézte, hogy karácsony előtt történt a látogatás, amikor csaknem 120 liter halászlevet főzött a külföldön teljesítő katonáknak.

A köztársasági elnök öt alkalommal találkozott Ferenc pápával.

Azt mondta: az első látogatásra egy palack vizet vitt a szentatyának az egyik legismertebb magyar forrásból.

Áder János jövőbeni terveiről is beszélt. Azt mondta, két alapítványával kíván foglalkozni. A Regőczi István alapítvány nem egyszerűen segítséget nyújt a koronavírus-járvány következtében árván maradt gyerekeknek, fiataloknak, hanem a diploma, illetve a szakma megszerzéséig támogatja őket.

Hasonlóan fontos számára a Kék Bolygó Alapítvány, amely induló startapokat támogat. A fejlesztési ötletek  között szerepel például a műanyaghulladékok feldolgozása, a gumi újrahasznosítása, az öntözési technológiák korszerűsítése, a föld termőképességének megóvása. Áder János folytatja a környezetvédelmi internetes podcastját, amelyben a vendégeivel beszélget a klíma- és környezetvédelemről.

Nyitókép: hirado.hu